#Sierra Leone

Köztiszteletben álló orvos halt meg ebolában Sierra Leonéban
 

Köztiszteletben álló orvos halt meg ebolában Sierra Leonéban

Újabb Sierra Leone-i orvos halálát okozta a főként Nyugat-Afrikát sújtó ebolajárvány – közölték egészségügyi források csütörtökön. Victor Willoughby csütörtök reggel halt bele a kórba, néhány órával azután, hogy megérkezett az országba a ZMAb nevű kísérleti gyógyszer. A szérum hatékonysága egyelőre nem bizonyított.

MTI MTI





Ebola: Sierra Leone is kap a kísérleti gyógyszerből
 

Ebola: Sierra Leone is kap a kísérleti gyógyszerből

Az afrikai ebolajárványban súlyosan érintett Sierra Leone is szeretne hozzájutni a kísérleti gyógyszerekhez – jelentette be a helyi egészségügyi minisztérium szóvivője kedden Freetownban. Kanadában ezzel párhuzamosan azt közölték, hogy az ország tárgyal az Egészségügyi Világszervezettel saját gyógyszerének terjesztéséről.

MTI MTI

Az ebola sose volt még ennyire durva
 

Az ebola sose volt még ennyire durva

Február óta pusztít Nyugat-Afrikában az eddigi legfertőzőbb ebolavírus, négy országban mintegy 670 áldozatot szedve eddig. A vírus mostani válfaja a fertőzöttek több mint hatvan százalékát megölte. A héten lezárta határait Libéria, a járvány elérte Nigéria fővárosát, a 21 milliós Lagost is. A vérzéses lázat, elkocsonyásodó belső szerveket okozó ebola ellen jelenleg nincs védőoltás vagy célzott terápia, és becslések szerint ha még jobban bedurvul, a halálozási arány elérheti a kilencven százalékot is.

Gyenis Ajándok Gyenis Ajándok








Háromnapos kijárási tilalom kezdődött Sierra Leonéban
 

Háromnapos kijárási tilalom kezdődött Sierra Leonéban

A nyugat-afrikai Sierra Leonéban elkezdődött pénteken a háromnapos kijárási tilalom, amellyel az ebolajárványt próbálnák fékezni. Vasárnapig több mint 20 ezer önkéntes házról házra járva világosítja fel az embereket a vírusról, és igyekeznek felderíteni a fertőzött betegeket. Szappant is osztanak.

MTI MTI

Sokkal többen kaphatták el az ebolát, mint eddig hitték
 

Sokkal többen kaphatták el az ebolát, mint eddig hitték

Sierra Leone egészségügyi hatóságai szerint akár 20 százalékkal több ebolás beteg lehet az országban, mint amennyiről eddig tudtak. A pontosabb adat a 72 órás, országos kijárási tilalom alatt fog kiderülni – közölte szerdán a járvány elleni harcra létrehozott kormányzati központ.

MTI MTI